Miért kell ezer meg ezer kést döfni a szívembe?? Ez miért jó? Miért kell teljesen összetörni a lelkem….miért… És miért ez a szörnyű érzés… ez a tehetetlenség… Én tényleg megpróbáltam… de nem sikerült, egyszerűen nem tudom már hogyan kellene élnem… a boldogság már messze szállt, s csak az űr maradt… és nem bírom.. ezt az ürességet… ezt az égető fájdalmat… lángjai elemésztik könnyeimmel áztatott szívemet. Mindent odaadtam a világnak.. Boldogan mosolyogtam… naivan néztem a világra… hittem.. hittem magamban.. hittem az életben.. hittem az emberekben… Szemeimben az öröm tüze égett. Szívem nyitott volt mindenre, s ontotta magából a szeretetet… Lelkem ártatlan volt, tiszta… a bűn még a közelébe se jött… Magabiztosan álltam s vártam az életre… tudtam, hogy még csak most kezdődik minden… de nem így képzeltem el… Ahogy neki vágtam a felnőtté válás útjának, elém csapott a villám, elsötétült az ég, s démonok vettek körbe… a mocskos eső megfertőzte lelkemet ezernyi bűnnel… villogó szemű vadak belemartak rémült gyermekszívembe… A szél hozzám csapta a köveket, s a faágakat… karjaimmal próbáltam védeni magamat… ordítottam… s nem értettem mi történik… majd elcsendesedett a vihar…elállt az eső… a vadak s démonok lassan távolodtak tőlem… én vérben úszó testtel hajoltam a föld fölé négykézláb… szikrázó könnycseppek gurultak le arcomon… kezemmel eltöröltem őket…majd a földre zuhantam… s ott zokogtam tovább… körmeimet a földbe mélyesztettem…s rettenetes fájdalommal hangomban sírtam… zokogtam… ordítottam… miért….s akkor éjjel döbbentem rá… az élet egy hazugság.. a boldogság csak hazugságokon épül… s szemeim elsötétültek… kezem ökölbe szorult.. s újra elindultam utamon… kegyetlen fintorral arcomon… s senkit nem kímélve öltem… elpusztítottam mindent ami csak az utamba került… dühös ordítással gyilkoltam… s egy nap egy halvány napsugár sütött le rám… se megvilágított engem, s körülöttem lévő sebesülteket… s csak akkor ismertem fel… mindenkit megöltem… aki valaha szeretett… s akit valaha szerettem… lelkem kettészakadt, s földöntúli sikoltást hallatott… majd testemet elnyelte a föld… s csak egy könnycsepp esett a földre… melynek helyén fekte rózsa nőtt…benne él lelkem egy töredéke… s a rózsa csak hervad.. alkonyatkor sír… pirkadatkor nevet… napközben csak búsan hullajtja leveleit…