Egyre kegyetlenebb a világ... már nem bírom..beteg vagyok...súlyos beteg..haldoklom...nem emnthet meg senki... a sötétség elfoglalta lelkem... félig eszméletlenül fetrengek a porban,s mocsokban... vért köhögök... szemeim helyén két fekete folt...nem bírom már... megcsalt a világ... vagy talán mégsem?... hiszen mindig is ugyanolyan volt... soha semmi sem változott... csak az én szívem... az én reményekkel teli szívem... egy halott rózsa kínoz helyette...tüskéivel vérző sebeket keltve lelkemben...melyekből csak patakzik a vér...fekete szív...halott lélek.. síró szem...elkínzott test... naív lány... fájdalom...gyűlölet... ordítok a sötét éjszakában... torkom szakadtából ordítok... s szembe köpöm a sorsot... fintorral arcomon fordulok felé; "Boldogságot ígértél...becsaptál...hagytam magam, hagytam, mert bíztam benned, s hittem, nem hazudsz.. hittem a boldogságban, s a szép dolgokban.. hittem az életben.. de elvesztettem hitem, s már csak egyre vágyok, megölni téged, megölni a világot.. nem lehettem boldog, hát pusztuljak!! S pusztuljon velem világom is... " Mondataim végén már csak üvöltök.. elkeseredettség, gyűlölet, fájdalom, s elhagyatottság vegyül hangomba... majd felállok...szédelegve indulok a föld végére.. hol az örök rothadás szakadékja vár rám... már érzem a bűzt.. hallom az elkárhozott lelkek sírását...látom a démonok táncát... összeesek.. de nem hagyom magam.. tovább kell mennem.. már négykézláb mászok, körmeimet a földbe mélyesztem, s úgy húzom magamat... a végzetem felé...kezemmel kutatok.. de nem érzem már tenyerem alatt a földet.. hát elértem... elértem testem kínjának utolsó percéhez... minden erőmet összeszedem, s felállok... körbetekintek a tájon... PUSZTULJ!!! üvöltöm teli torokból majd egy velőtrázó sikoltással a mélybe vetem magam... Fekete tűz lobban, s belekap az elszáradt tájba... s így pusztul világom...lelkem fájdalmától... így pusztul el minden...minden a világon...